Egyéb

Mi is az a COB LED és a PIR szenzor?

A COB LED, vagyis a Chip on Board LED pár évvel ezelőtt jelent meg a LED-ek piacán és napról napra egyre népszerűbb, mely elsősorban sokrétű felhasználási módjának köszönhető.

A COB a LED-ek egy egyre szélesebb körben elterjedt LED fajtája, a LED-ek egy egészen új generációja, amely merőben más gyártási eljárással készül, mint az elődjei. Kiemelkedő tulajdonságaiknak hála a LED technológia egyik legdinamikusabban fejlődő ága.

No de mi is az a COB LED?

A COB LED lényege, hogy a LED chipek egy közös nagy alaplemezen helyezkednek el, egy közös fém vagy porcelán házban – így egységes, homogén világító felület a végeredmény.

Előnyeik:

  • Egyik nagy előnyük hagyományos társaikhoz képest, hogy elhelyezkedésüknek köszönhetően hőátadásuk jelentősen javult, ezért a LED (konyhanyelven) „kiégése” ezeknél a típusoknál sokkal később következik be, és a LED repedés esélye is jelentősen csökken.
  • Másik nagy előnyük, hogy fényhasznosításuk is számottevően javult.

Alapvetően tudni kell a LED-ekről, hogy egy bizonyos hőmérsékletet elérve (üzemi hőmérséklet) a fény hasznosítása romlik – ez minden LED-re igaz, minőségtől függetlenül. Ez gyakorlatilag annyit jelent, hogy a kezdeti fényerő erősebb, mint bekapcsolás után fél órával. Ami viszont a LED minőségén múlik, az az, hogy ez milyen mértékű: a jobb minőségű termékeknél ez sokkal kevésbé észlelhető, míg a gyenge minőségűeknél akár szabad szemmel jól látható is lehet.

Sajnos sok helyen árulnak olyan COB LED-et, amely csak elnevezésében hasonlít az eredetire. Ezért fontos alaposan átgondolnunk, hogy honnan szerezzük be LED lámpáinkat.

Hol használjuk a COB LED-et?

A COB LED lényege, hogy a LED nagyobb teljesítményre képes kisebb felületen. Ott alkalmazzuk, ahol fontos a nagy fényerő és a pontos irányíthatóság. Ha otthoni felhasználásban gondolkodunk, akkor igen hasznosak lehetnek például LED reflektoroknál, LED szalagoknál, illetve különböző LED-lámpáknál is.

Ha nagyobb méretekben gondolkodunk, akkor igen praktikus lehet COB LED technológiás LED-eket használni ipari csarnokokban, raktárakban, galériákban, múzeumokban, ahol fontos, hogy a tárolt tárgyak ne sérüljenek hőhatás következtében.

És mi az a PIR szenzor?

A PIR rövidítés az angol Passive Infra Red (passzív infravörös) elnevezésből származik, és mint azt neve is mutatja, egy mozgásérzékelőről van szó – bár ez inkább csak egy elterjedt szó rájuk, hiszen mozgást csak közvetve tudnak érzékelni; az infrák egészen pontosan a hőt, illetve annak a változását érzékelik.

A PIR szenzor igen népszerű, mivel széles körben felhasználható és kedvező áron beszerezhető. Egy jól megválasztott, elhelyezett, felszerelt és szakszerűen telepített szenzor már önmagában is komoly védelmet jelent, hiszen képes egy komplett helység megfigyelésére. Előnye még, hogy egy helységben akár több szenzor is felszerelhető, nem fognak „összeveszni”. Csökkentik viszont az érzékelőképességét a térelválasztók, a nagyra nőtt növények, és rossz helyen elhelyezett, vastag falú bútorok (szerencsére viszonylag ritkán fordul elő, hogy a szoba közepére helyeznénk a könyvespolcot). Ezeket telepítéskor a szakembernek figyelembe kell vennie a tökéletes végeredményhez.

A PIR szenzor lényegében passzívan megfigyeli az adott helység infravörös tartományba eső sugárzását, az emberi test hőjét, az emberi test által kibocsátott hőnek a környezet hőmérsékletére való hatását. E folyamat közben természetesen semmiféle sugárzást nem bocsájt ki magából.

A világításoknál is előszeretettel alkalmazzák a PIR szenzorokat, főleg a mozgásérzékelős lámpáknál bizonyul hasznosnak.

Ajánlott világítások

Bezár

Napelemes 2 COB LED fali mozgásérzékelős világítás 20 cm hideg fehér

5390 Ft
Te is szeretnél mutatós mozgásérzékelős fényeket a házad falára? Ugye milyen jó lenne ha nem kéne a villanykapcsolót keresgélned a
Kosárba teszem
Bezár

Napelemes COB LED fali csillag mozgásérzékelős világítás 18,5 cm hideg fehér

4390 Ft
Te is szeretnél mutatós mozgásérzékelős fényeket a házad falára? Ugye milyen jó lenne ha nem kéne a villanykapcsolót keresgélned a
Kosárba teszem
Bezár

Napelemes COB LED fali mozgásérzékelős világítás 12,5 cm hideg fehér

3090 Ft
Te is szeretnél mutatós mozgásérzékelős fényeket a házad falára? Ugye milyen jó lenne ha nem kéne a villanykapcsolót keresgélned a
Kosárba teszem

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük